A húsvéti sonka legendája

Húsvét a kereszténység köreiben Krisztus feltámadásának ünnepe. Mozgó dátumú ünnep, ami azt jelenti, hogy minden évben változó dátummal köszönt be tavasszal, a 40 napos böjt befejeztével. Ez az eredetileg zsidó ünnep, kezdetben egybeesett a keresztény Húsvéttal. A niceai zsinat 325-ben választotta szét ezt az összefonódást.

 

A gasztronómiai történészek szerint a sonka evése húsvétkor már a hatodik században jelen volt Németországban. Korábban a világ számos pontján inkább birka húst ettek ilyenkor, tekintve, hogy a birkák gyapjújára is szükségük volt ezért egyszerűbb választásnak tűnt őket levágni.

Keresztény és zsidó vallásban is fontos szerepet töltött be a bárány. Történeti síkon a bárány maga a zsidók egyiptomi rabsága idején jelenik meg először. A 10 csapás sújtotta Egyiptomban az utolsó volt a sorban, az elsőszülöttek halála. Ám ahol bárányvérrel kenték be az ajtófélfákat ott a gyermekek megmenekültek, és ezt csak az izraeliták tették meg, tehát Egyiptom elvesztette az összes elsőszülöttjét. Legalábbis a mese szerint.
Az viszont történelmi tény, hogy az izraeliták megőrizték a bárány feláldozásának hagyományát és hosszú évszázadokon keresztül fontos szerepet játszott a húsvéti ételek sorában. A juhtartó vidékeken a tizenkilencedik században még élt ez a hagyomány, de fokozatosan eltűnt mostanság már csak Erdélyre jellemző, hogy húsvétkor bárányt fogyasztanak a sonka helyett. Érdekesség, hogy a mediterrán vidékeken, például Görögországban, Olaszországban a mai napig fontos étel ezen az ünnepen.

Idővel azonban a birkahús sokkal drágább lett, mint a sertéshús ezért sokan elkezdtek átváltani arra és ez a szokás egyre nagyobb teret hódított. Emellett egy másik ok is közre játszott, hogy a húsvéti menü főszereplője a sonka lett. Mivel annak idején Észak-Európának gazdag volt a sertéstenyésztési kultúrája, a gazdák ősszel könnyedén levágták és füstöléshez felakasztották őket, hogy tavaszig tartósítsák a húsukat, majd étkezésre hasznosították ezzel is hozzájárulva a változáshoz és a tradíció kialakulásához.

A sonkához persze tojás is dukál…

Amikor a kereszténység észak felé terjedt a Húsvét összeolvadt az Eostre ( vagy Ostara), a feltámadó hajnal istennője pogány tavaszi ünnepségével. A druidák és a hívek a termékenység istennőjét köszöntötték ezen a napon Eostret, aki hitük szerint termékennyé teszi a földeket, felébreszti mély álmából, az istenség pedig segít érlelni a terméseket.

Eostre hiedelem világához hozzátartozott a nyúl mint jelkép, vélhetően a szaporaság és a tavasz kapcsolata miatt, valamint a tojás, mint az új élet megtestesülése. A pogány ünnepléshez kapcsolódott a tűzgyújtás, továbbá a tojásfestés, mint ünnepi tevékenység, ami mára a húsvét ünnepkörének lett fontos része.A színes tojásokat tojó nyúl, valamint a gyerekek tojáskeresése is megjelenik Eostrevel kapcsolatban. Egy középkori történetíró szerint az istennő a gyerekek szórakoztatására kedvenc madarát nyúllá változtatta, ám az hamarosan színes tojásokat kezdett tojni, ezeket pedig a gyerekeknek ajándékozta. Innen eredeztethető a manapság is nagyon népszerű tojás vadászat és tojás festés, amelyek a gyermekek kedvenc elfoglaltságai közé tartoznak a húsvéti ünnepek alatt.
Megszületett a hagyományok kényelmes egyesítése, sonkával az ünnep középpontjában. A korai amerikai telepesek malacokat hoztak Észak-Európából az Új Világba, így terjedt tovább a hagyomány arra a kontinensre is.

Természetesen a szokások manapság már háztartásonként változóak lehetnek, tekintettel az ízlésekre és egyes családtagok különböző intoleranciáira, allergiáira és saját választására. A legfontosabb azonban, hogy a húsvét már a biztos jó idő és virágzás futára, melyet a szeretteinkkel ünnepelhetünk, miközben újjá éled a természet és vele mi is.